Folytatódott a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének „Kitárt ajtók” c. projektjének megvalósítása, melyre támogatást nyert a Békés Megyei Önkormányzattól. Egyesületünk április végén, Dévaványán a Ladányi Mihály Városi Könyvtárban rendezte meg segédeszköz-bemutató és érzékenyítő programját.
helyieknek
Dévaványa online
A „Kistérségi információs nap” keretében elsőként Nagy Zsuzsanna szociális munkás, az Egyesület munkatársa köszöntötte a Szeghalom-Dévaványa-Vésztő-Körösladány kistérségi településekről érkezett látássérült tagokat és érdeklődőket, majd a házigazda nevében Pap Tibor, Dévaványa polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A továbbiakban Sovák Péterné, az Esélyek Háza képviseletében bemutatta központjuk tevékenységét és munkáját, őt követte Szabó Tiborné elnök, aki ismertette az Egyesület kiemelt szolgáltatásait, és eddigi eredményeit. A résztvevők – többek között a Dévaványai Margaréta Nyugdíjas Otthon és a Körösladányi Egyesített Szociális Intézmény képviselői és gondozottjai - ezt követően megismerték és kipróbálták a látássérültek mindennapi életvitelét segítő, megkönnyítő segédeszközöket.
A rendezvény második részében került sor az Esély órákra, az iskolások részére összeállított, érzékenyítő programra. Különböző szituációs élettereket, interaktív színes zsibvásárt alakítottunk ki. Legfőbb sajátosságuk, hogy az érdeklődő tanulók személyes tapasztalással kipróbálhatták a vakok és gyengénlátók mindennapi élethelyzeteit teljesen sötét körülmények között. Megismerhették a látássérültek beszédtámogatással működő segédeszközeit: többek között a személyi mérleget, színfelismerőt, vérnyomásmérőt. Továbbá egyéb eszközöket: folyadékszintmérőt, fehér botot, tapintható játékokat, tanuláshoz használt segédtárgyakat: pontírással ellátott vonalzók, térképek, és különböző méretű nagyítók, stb. Érdeklődve figyelték a Braille írást, és kipróbálták a közlekedést fehér bottal (sötét szemüvegben). Ezzel megtapasztalták, hogy mennyire ismerik a könyvtár épületét, belső termeit.
A szakmai beszélgetések során kitértünk arra is, hogy a látássérültté vált embernek ugyanazt a világot másként kell megélnie. Sajátosan megváltozik a térben való tájékozódása, mozgása, tárgyfelismerése. A pedagógusokkal eszmecserét folytattunk arról, hogy a társadalom az átlagostól eltérő személyt stigmatizálja, szigorúan behatárolja az életlehetőségüket. Ennek a szemléletmódnak az ellenkezőjét már gyermekkorban kell kialakítani, a másik elfogadását ösztönözni. A szakmai nap végén összegeztük a tapasztalatokat: mind az általános iskolások, mind a középiskolások érdeklődéssel vettek részt, visszajelzésük alapján megrendítő élmény volt kipróbálni a látás nélküli élethelyzeteket.
Ezúton is köszönjük a Ladányi Mihály városi Könyvtár vezetőjének és dolgozóinak a hely biztosítását és segítőkész köre működését. Továbbá köszönjük a szociális intézmények és iskolák képviselőinek érdeklődő részvételét.
Nagy Zsuzsanna
Szeghalom Kistérségi Csoport vezetője
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz




