
Újabb nagy értékkel gazdagodott városunk. Havancsák Ferencné - mindenki által szeretett Évike tanító néni - Dévaványának adományozta házukat, gyermekeivel, unokáival egyetértésben.
Dévaványa online

Újabb nagy értékkel gazdagodott városunk. Havancsák Ferencné - mindenki által szeretett Évike tanító néni - Dévaványának adományozta házukat, gyermekeivel, unokáival egyetértésben.
A Havancsák és a Tömöry név mindenki által ismert. Id. Havancsák Ferenc, mint az ÁFÉSZ elnöke, sokat tett a városért, nyugdíjba vonulása után, egészen haláláig tevékeny szerepet vállalt a település közéletében. Tömöry Évike néni sok-sok, ma már boldog felnőtt „gyermeket” tanított a betűvetésre. Ő más pályát választott, mint amit örökül hagytak rá felmenői, a híres Tömöry kereskedő család. A névre az idősebbek közül még sokan emlékeznek. Ebben az esztendőben lesz 10 éves az az intézmény, amelynek létrejöttében jelentős szerepet játszott a család, és tény: a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény nem jöhetett volna létre egy magát meg nem nevezni kívánó vállalkozó támogatása nélkül a réges régen Tömöry-kereskedő házként ismert épületben.
Most egy rövid riportot olvashatnak olvasóink Havancsák Ferencné Tömöry Évával.
- Mi késztette erre a nagy, Önnek mindenképpen fájdalmas lépésre, Évike néni?
Idős vagyok, a férjem meghalt, gyermekeim távol élnek Dévaványától, és én szerettem volna a közelükben lakni. Ezt az elhatározást már egészen régen, a férjemmel együtt hoztuk meg, a családom minden tagjával közösen. Két gyermekem és öt unokám van, akikre büszke vagyok, és ők is támogattak ebben a döntésben.
- Milyen kikötése van a ház hasznosításával kapcsolatban?
Egyetlen kikötésünk van: a városnak megfelelő, lehető legjobb célra használják. Ennek érdekében - az épület felújítására, karbantartására, amennyiben pályázaton tud indulni a város, önrészt is tudunk felajánlani.
- Aki ismeri az épületet és az udvarát, tudja, hogy gyönyörű. A fenntartásával kapcsolatban milyen kívánságuk van?
Két kérésünk van: a fákat lehetőség szerint gondozzák, de a fenyőfákra mindenképpen kérjük, hogy vigyázzanak, hiszen azokat akkor ültettük, amikor a fiaink születtek.
- Milyen cél vezérli az elkövetkezendő években?
Sok mindent szeretnék. A családom egészsége, boldogsága mindennél fontosabb. Szeretném, ha Dévaványa még tovább fejlődne. Szeretném, ha néha-néha hazatérek szülővárosomba, hiszen az ismerősök, az emlékek, elhunyt szeretteim a temetőben visszahívnak, örömmel láthatnám a kedves ismerősöket, felújított utcákat, tereket. Itt születtem Dévaványán, itt éltem boldog éveimet - és ide mindig szeretettel fogok visszatérni.
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületet úgy határozott, hogy nagy tisztelettel elfogadja az ajándékba felajánlott lakóházas ingatlant. A műszaki iroda az épület legszükségesebb felújítási munkálataira a 2010-es költségvetési terv készítéséhez a költségbecslést összeállította. A vagyonnyilvántartással és a vagyonleltárral kapcsolatos teendők a 2009. évi zárszámadásig végrehajtásra kerülnek.
A korábban elhangzott javaslatok közül a képviselő-testület úgy döntött, hogy vendégházként üzemelteti a belső rendbetételek után, a Bereczki Imre Helytörténeti Gyűjtemény felügyeletében, az önkormányzat fenntartásában.